Hegesztőgépek és hozzá tartozó vízhűtő berendezések

A Weld-Impex Termelő és Kereskedelmi Kft-t 1993-ban alapították és működésében, fellendülésében segítség volt az a negyven éves tapasztalat, amit Karcag iparágakban történő tevékenysége által magáénak mondhatott. A vállalat elsőként azt a célt tűzte ki maga elé célul, hogy csakis magas színvonalú gépeket és berendezéseket fog gyártani valamint értékesíteni a vágás és hegesztés technológia területén, ami minden felmerülő igényt kielégít. De nem csak belföldi kereskedelemmel foglalkozik vállalatunk, hanem export tevékenységgel is, így az ebből származó bevételünk több, mint 400 millió Forint, mely Angliából, Hollandiából, Taiwanból, Németországból, Ausztráliából és még sok más országból áramlott be. Cégünk fő berendezései közé sorolhatóak a hegesztőgépek, a plazmavágó berendezések, a forgóasztalok, füstelszívók és vízhűtők, valamint vágófejek és huzaltolók. A vízhűtő a víz visszahűtésére szolgáló berendezés, mely egy már meglévő hegesztőgéphez szoktak vásárolni, mint kiegészítő berendezést. Vállalatunk három féle vízhűtő berendezéssel foglalkozik. Az első egy keskenyebb és kisebb méretű darab, van egy nagyobb, külön tolós vízhűtő gépünk, illetve egy olyan berendezés, ami nem csak a vállalatunk által forgalmazott hegesztőgépekhez kompatibilis, hanem más gyártmányú hegesztőgépekhez is kitűnően passzol. Ha új vízhűtőre van szüksége, forduljon hozzánk bizalommal.