A fekvő bojler javítása sem ütközik akadályba

Vannak olyan esetek az életünkben, amikor tudjuk, hogy haladéktalanul szerelőhöz kell fordulni, mert a meghibásodott tárgy annyira fontos szerepet játszik az életünkben, hogy nagy kellemetlenséget okozna, ha nélküle kellene boldogulni. A fekvő bojler is ilyen lehet, hiszen ha ez a készülék nem működik, akkor otthon sem fürödni, sem mosni vagy mosogatni nem lehet. Főleg télen jelent nagy problémát a meghibásodás, tehát minél hamarabb kapcsolatba kell lépni Nyári Tiborral,
aki képes a fekvő bojler javításának kivitelezésére. A szakembert bármikor el lehet érni, hiszen a csapata 0-24 óráig áll a telefonálók rendelkezésére. A szerelők Budapest területén belül bárhová készek kimenni, mert tisztában vannak azzal, hogy nagyon rossz a fekvő bojler segítsége nélkül élni. Főleg a kisgyermekes családokban tud gondot okozni, ha meghibásodik a vízmelegítő, hiszen az érzékeny kicsiket nem lehet a hideg vízben megfürdetni. Éppen ezért, a szerelők pár órán belül ki fognak menni a szóban forgó címre és meg fogják nézni, hogy mit tehetnek az adott esetben a megrendelőért.
Nagyon sokszor a bojler anód okozza a problémát, ezért Nyári Tibor arra biztatja az ügyfeleit, hogy rendszeresen ellenőriztessék ezt az alkatrészt, hogy még időben fel lehessen lépni a baj ellen. Akkor már nagyobb a probléma, ha teljesen elromlott a bojler anód, mert ilyenkor minél hamarabbi cserére lesz szükség. Fontos megemlíteni, hogy a javítási munkálatok alatt muszáj lesz a tömítést is kicserélni, hogy a jövőben ne csöpögjön a készülék.
Arra is figyelni kell, hogy a beszerelésre szánt alkatrészek mérete megfelelő legyen, mert értelemszerűen másféle bojler anód kell egy 120, illetve egy 80 literes berendezésbe. A részek kicserélésekor a vízkő eltávolítása is szóba jöhet, hogy teljes legyen a karbantartás. Mindezeket a műveleteket Nyári Tibor könnyen és gyorsan el tudja végezni, tehát lépjen kapcsolatba ezzel a szakemberrel, ha azt gyanítja, hogy a bojler anód meghibásodott! Persze azt sem lehet kizárni, hogy nem az Ön által gyanított területen van a probléma, hanem teljesen máshol lépett fel meghibásodás.