Hallott már a paleo tészta fajtáról?

Évről-évre megjelennek azok az étrenddel kapcsolatos trendek, amiket átnézve, az átlagember csak a fejét vakarja, azon gondolkozva, mi ennek az értelme. Manapság már megvehető a paleo tészta is, ami igazán trendi, divatos és sokak által kedvelt, hiszen a paleo étrend egyik szerves részét képezi.
Mit is jelent ez igazából? Nos, ahogy a név is mutatja, hogy csakis olyan alapanyagokra épül, amelyeket az ősember fogyasztott, tehát különböző nyers magok, zöldségek, gyümölcsök, illetve semmi ma ismert fűszer.
Egyes kutatások hamar rávilágítottak ennek a negatív oldalára és úgy tűnik, ez a trend egyre inkább a kihalás szélén áll, nagyjából úgy, mint ahogy azt a neandervölgyi ember is tette. Mielőtt bárki is a paleo tészta mellett dönt, érdemes megvizsgálni az adott terméket, feltérképezve az alapanyagokat, hogy pontosan mit is tartalmaz.
Ha úgy gondolják egyesek, hogy a paleo tészta fajtában szinte semmi sincs és jobb megoldás lehet a tradicionális változat, még akkor is, ha az glutént tartalmaz, akkor a döntés megkérdőjelezhetetlenül jogos.