Sokan törekednek karrierre, mert ez a mai világban hasznosnak tűnik. Ennek addig van értelme, amíg az ember ezt jóérzésből tudja csinálni és nem kell neki erején felül dolgoznia. Akkor van ideje és ereje a családjára és önmagára is. Erre a legtöbben csak akkor jönnek rá, amikor a „karrierépítés” közben, valami szétcsúszik, és rá kell jönniük, hogy pótolhatók és igazából csak maguknak és a családjuknak fontosak.
Ez a szétcsúszás lehet egy hiba a munkában, egy új kolléga vagy körülmény megjelenése, és újfajta vállalati stratégia vagy akár egy betegség. Amint az ember nem tud úgy teljesíteni, mint annak előtte, vagy valamilyen elvárásnak nem tud maradéktalanul megfelelni, vagy bármi okból kifolyólag nem tudja azt hozni, amit elvárnak tőle, akkor a legtöbbször gyorsan kifut alóla a lehetőség. Ez főleg akkor durva, ha a család és a karrier nincsenek összhangban, tehát pl. a karrier fontosabb, mint a család. És a nagy hajtás elvárt eredménye nem jön be.
Sajnos ezt a legtöbben csak akkor tapasztalják meg, amikor valami történik és rájönnek, hogy a karrier mellett a család legalább annyira fontos. Természetesen, akinek flottul mennek a dolgok, annak véletlenül sem szabad abbahagyni, de tudni kell felismerni, hogy mikor kell abbahagyni. Sajnos sokkal kevesebb ember tudja ezt következmények nélkül csinálni, mint amennyien ebben az életmódban élnek. Erőn felüli karrier soha nem éri meg. A karrier építése is egy életművészet, felismerni, hogy mikor érdemes ráhajtani és mikor kéne leállni.